Louis Renault autógyáros 140 éve született
Száznegyven éve, 1877. február 12-én született Louis Renault francia autótervező, autógyáros. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Egy párizsi posztókereskedő negyedik gyermeke volt, a fiúk közül a legkisebb. Technikai érdeklődése korán megmutatkozott, szülei külön műhelyt rendeztek be neki vidéki birtokukon. Az iskolában ugyan nem remekelt, az egyetemen alig tudott végigbukdácsolni, de volt két tulajdonsága, amellyel társainál többre vitte: a gyakorlatiasság és a találékonyság.
Húszéves korában megtakarított pénzéből vett egy triciklit, amelyet szétszerelt, majd négykerekű kisautóként rakott újra össze. A "Voiturette" (kocsi) döntő újdonsága a közvetlen hajtás volt: a főtengely a mechanikus vezérlésű, háromsebességes (plusz hátramenet) váltó közbeiktatásával a kardántengelyt hajtotta, a legnagyobb sebességfokozatban áttétel nélkül. Látványosan bizonyította be kétüléses autója erejét: a háromnegyed lóerős jármű 1898. december 24-én a Rue Lepic meredek lejtőjén kapaszkodott fel a Montmartre-ra.
A huszonegy éves fiatalember azonnal szabadalmaztatta találmányát, amely szinte napok alatt kiszorította az addigi lánc-, illetve szíjmeghajtást. A párizsi autókiállítás után tizenhat megrendeléssel a zsebében alapította meg 1999-ben két bátyjával a Renault Freres (Renault Fivérek) vállalkozást. Louis a fejlesztés, a gyártás felelőse lett, érdekesség, hogy eleinte nem is szerepelt a tulajdonosok között. Neki a szabadalom maradt, no meg a tisztes fizetés, amennyiben a "melléküzemágnak" tekintett autógyártás jövedelmező lesz.
A Renault nevet a motorsportok iránt feltámadt érdeklődés tette ismertté: Louis és bátyja, Marcel sorra nyerték a versenyeket saját készítésű járműveikkel, Marcel a Párizs-Berlin és a Párizs-Bécs versenyen is diadalmaskodott. Ennél jobb reklám nem kellett, autóikat annak ellenére kapkodták, hogy áruk tízéves átlagfizetésnek felelt meg. A hőskor 1903-ban ért véget, Marcel a Párizs-Madrid viadalon életét vesztette. Louis ekkor úgy döntött, hogy visszavonul a versenyzéstől, és a munkának szenteli magát, a Renault márka hírnevének versenyeken való öregbítését hivatásos vezetőkre bízza. Minden idők első Grand Prix versenyét is a Renault nyerte 1906-ban a magyar Szisz Ferenccel a volánnál.
A gyár rohamosan nőtt: 1900-ban még csak 110 alkalmazottat foglalkoztattak, és 179 autót gyártottak, öt évre rá már 1200, 1907-ben pedig 3000 autót adtak el. 1903-tól már saját készítésű (előbb két-, majd négyütemű) motorral kínálták a különböző modelleket, és a cég hamarosan megnyitotta külföldi képviseleteit is. 1905-ben 250 taxira, majd további nagy tételekre kaptak megrendelést Párizstól, s ennek érdekében átszervezték a gyárat: megkezdődött a tömegtermelés, bevezették a szigorú munkamegosztást és a futószalag-rendszert. A Renault hamarosan az első számú francia autógyártó lett, de beszállt hajó- és repülőgépmotorok építésébe is.
Louis 1909-ben kényszerből vette át a cég irányítását, mert másik bátyja is meghalt. A Renault taxik 1914 szeptemberében vonultak be a történelembe, amikor velük szállították a francia hadsereg katonáit a fővárosból a nem túl távoli frontra, a marne-i csatába. Az első világháború idején a gyár átállt a haditermelésre, teherautókat, mentőkocsikat, töltényhüvelyt, sőt Louis Renault tervei alapján harckocsikat is gyártottak, amiért megkapta a Becsületrendet, és 1918-ra Franciaország első számú iparosának számított. Az üzleti életben három szabályt tartott szem előtt: minden frankot vissza kell forgatni, kölcsönök helyett teljesen önellátónak kell lenni, és soha nem szabad tartozni, még a munkásoknak sem.
Sorra állt elő találmányaival, tervei alapján készült az L-kiképzésű hengerfej, a mágneses gyújtás, a termoszifonos hűtés és a motor mögé helyezett hűtő, a lökhárító, a bal oldali kormánymű, a szervofék és a taxaméter. Autói szinte minden versenyen nagy fölénnyel végeztek az élen, s a gyár évente rukkolt ki új modellel. A Renault tevékenységi köre szinte minden átfogott, amibe motor kellett, a traktortól a buszig, gyártott dízelmotort és ipari gépeket egyaránt. A cégnek volt öntödéje, bányája, erdeje, famalma, mindent elő tudott állítani, amire szüksége volt, beszállítóktól csak akkor vásárolt, ha a saját gyártásúnál olcsóbb vagy jobb terméket kínáltak.
Élete alkonyán végig kellett néznie, amint a második világháborúban Franciaországot térdre kényszerítő németek 1940-ben lefoglalták gyárát, majd azt is, amint 1942-43-ban a létesítmények nagy részét lebombázták. Még megérte a szövetségesek bevonulását Párizsba, de ezt nem felszabadulásként élte meg: mivel üzeme a német megszállás alatt is termelt, kollaboránsként letartóztatták.
Louis Renault perére várva, tisztázatlan körülmények közt halt meg a börtönben 1944. október 24-én, hatvanhét évesen. Családja szerint halálát a rossz bánásmód, az újabb kutatások és a megbízható dokumentumok alapján betegség okozta. Üzemét államosították, majd 1996-ban privatizálták. A népszerű tömegtípusokat gyártó cég modelljeinek licencváltozata Dacia néven 1967-ben jelent meg az akkori szocialista országok, így hazánk útjain, a Renault romániai leányvállalata a közelmúltban új, igényesebb modellpalettával állt elő.
